Összefoglalónk bővebb információkat nyújt a költség- és profit-optimalizálásról is, azoknak is hasznos, akik már rutinosan használják az Azure-t. Megtudhatod, hogyan juthatsz az Azure-hoz, milyen előnnyökkel és esetleges hátrányokkal jár, ha erre váltasz. Betekintést adunk emellett a platform erőforrástípusaiba, a számlázási módozatokba, továbbá gyakorlati tippeket kaphatsz a bevétel optimalizálásról, valamint az RDS-ről is.

Mi is az a Microsoft Azure?

Az Azure lényegében egy interneten futó operációs rendszer, gyakorlatilag minden olyan jellemzővel rendelkezik, mint egy modern közmű szolgáltatás, így csak annyit kell fizetned a szolgáltatásért, amennyit tényleg használsz.

Az Azure a Microsoft nyilvános felhő megoldása, amely infrastruktúra- és platformszolgáltatást nyújt, illetve segítéségével szoftverszolgáltatás hosztolható a Microsoft adatközpontok egész világra kiterjedő hálózatából. A felhőben kialakított rendszerek pedig összekapcsolhatók a vállalati környezettel.

Az ügyfelek akkor bíznak a felhőszolgáltatásodban, ha világosan el tudod nekik mondani, hogy ez mit is jelent, illetve mit takar a „cloud computing” kifejezés. 2009-ben definiálta az USA szabványügyi hivatala, hogy mi számít cloud-nak és annak milyen minimális szolgáltatás-típusokat kell tartalmaznia.

5 dolog, amit egy jó cloud szolgáltatónak biztosítania kell:

  • Igény szerinti önkiszolgáló használat
  • Online elérhetőség
  • Nagymennyiségű felhalmozott erőforrás
  • Gyors- és rugalmas skálázhatóság
  • Tervezhető- és követhető költségek

A hivatal által kiemelt 3 szolgáltatás-modell: az Infrastructure as a Service (IaaS), a Platform as a Service (PaaS) és a Software as a Service (SaaS). Ezek a modellek számos jellemzőben eltérnek egymástól.

Microsoft IaaS, PaaS, SaaS

Egy saját környezet kiépítéséhez képest az infrastruktúra (szolgáltatás) esetén a virtualizációt, a tárolást és a hálózati réteg üzemeltetését átveszi a felhőszolgáltató. Platform szolgáltatásnál már a futtató környezet, a köztes szoftver, illetve az operációs rendszer kezelését is viszi az üzemeltető, és neked csak alkalmazásokat és adatokat kell menedzselni és feltölteni a felhőbe. Szoftver, mint szolgáltatás esetén pedig az összes olyan réteg kezelését és üzemeltetését átveszi a felhőszolgáltató, amire szükség van a szoftver-alkalmazás működéséhez, így mi csak használjuk azt, anélkül, hogy a háttérben meghúzódó rétegekkel, folyamatokkal, adatbázisokkal foglalkoznunk kellene.

Csúcsokat dönt a felhő-használat és élre tör a Microsoft Azure

És hogy mennyire népszerű az Azure? Mára több mint 60 régió 160 adatközpontja áll a felhasználók rendelkezésére, ami a duplája annak, amit a Google és az Amazon Web Services (AWS) összesen a magáénak tudhat.

Olaszországi statisztikák szerint egyik hónapról a másikra 775%-kal növekedett meg a Teams-en lebonyolított hívások és meetingek száma. Világszerte 44 millió user használja naponta a Teams-alkalmazást. Havonta 120 ezer új ügyfél csatlakozik az Azure-höz egy 2016-os statisztika alapján.

Fejlődés, de fenntarthatóan

A Microsoftnak fontos a fenntarthatóság, ezért a vállalat célja, hogy 4 éven belül minden adatközpont megújuló energiaforrásból legyen táplálható. 2018-ban például egy egész adatközpontot süllyesztettek el az óceán mélyére Skócia partjainál egy henger alakú konténerben, amelyben 864 szervert – azokon 27,6 petabyte-nyi adatot – helyeztek el. Ezt 36 méter mélyre eresztették le, hogy megvizsgálják a feltételezést, amely szerint költséghatékonyabb üzemeltetni adatközpontot egy olyan környezetben, ahol hőmérséklet állandó, és jóval kevesebb környezeti változóval kell számolni. Később, az adatközpontot kiemelve megállapították, hogy a feltételezés helyes volt, így egyre több ilyen jellegű megoldásra lehet számítani a jövőben.

Melyek az Azure legnagyobb előnyei? Pro és kontra!

Miért nyújt többet az Azure felhőszolgáltatás a hagyományos adatközpontoknál?

  • Rugalmasság és skálázhatóság

Minden új szolgáltatásra igaz, hogy addig lehet a legtöbbet keresni vele, amíg a versenytársak nem kapnak észbe. Azaz, minél előbb kijössz vele és üzletet csinálsz általa, annál nagyobb lesz a hozama, főleg az elején. Az Azure-ból hihetetlenül gyorsan és rugalmasan lehet erőforrást vásárolni.

Az on-premise esetében – a terhelés növekedésére tervezve – gyakorlatilag a 8 évvel későbbi állapotra vesz a vásárló hardvert. Azaz a jelen időszakban ott fog „lötyögni” a szolgáltatás, ám az első évtől kezdve fizetni a hardver amortizációját, pedig még nem is tudtad kihasználni a teljes kapacitását.

A Microsoft Azure esetében mindig a pillanatnyi igényeidhez igazíthatod a kapacitást és ezután fizetsz. Ezzel optimálisabban tudod a szolgáltatást kihasználni.

  • Megbízhatóság és fenntarthatóság

Az Azure egy olyan felhőszolgáltatás, ami mindig együtt tud lélegezni a céged életével. Amikor kevesebb ügyfeled van és vissza kell skálázni az üzleted, az Azure által ezt megteheted. Az IT-ra szánt kiadásaid egyensúlyban maradnak a bevételeiddel.

  • Egyszerű felügyelet

Már számos olyan szolgáltatás (Azure Arc, Lighthouse, Sentinel) van, amely segítségével nemcsak az Azure-ben, hanem a telephelyen futó szolgáltatásokat, vagy akár más cloud szolgáltatónál futó szolgáltatásokat is egy központi felügyelet alá lehet vonni.

Ez a multi cloud világot vetíti előre, amire a Microsoft már most készül. Nemcsak az Azure-ban, hanem a telephelyen vagy a más felhőszolgáltatásoknál futó rendszereket is tökéletesen tudod egy központi felületről menedzselni. Nem feltétlenül az IT-val kell egyeztetned a szolgáltatásodról. Egy szinttel mindig e részleg fölé kell nézni, és érdemes megtalálni azokat a támogatókat, akik segíthetnek a céljaid elérésében.

Felhő és jog: tudd meg, mi nem tárolható a felhőben!

NAV-megkeresés esetén a Microsoft mindenképpen a végfelhasználó felé irányítja a hivatalt. Vannak olyan törvényi megfelelőséghez kötött helyzetek Magyarországon, aminek a felhőszolgáltatások jelenleg még nem képesek megfelelni.

Noha az 50-es törvény (2013. évi L. törvény) hatálya alá eső adatok esetében számos olyan terület van egy cégnél, amely informatikai szempontból fedhető úgy, hogy nem érint olyan adatokat, amelyeknek a kikerülését tiltja a törvény.

Ugyanakkor fontos tudnod, hogy a törvény 5 besorolási szint szerint kötelezi adatosztályozásra a cégeket, és ha egy adat a 3-as szintet eléri, akkor azt nem lehet a felhőben tárolni. Általában az egészségügyi, az anyakönyvi, a telekkönyvi vagy éppen a birtokokat érintő adatok tartoznak a kényes kategóriába, azaz nem kerülhetnek ki az országból. A trend összességében mégis az, hogy egyre több adat lesz tárolható a felhőben.

Mielőtt mindent a legszigorúbb (4-es és 5-ös kategória) besorolás értelmében inkább nem vinnél fel a felhőbe, bontsd részekre az adatokat, mert biztosan lesz közötte olyan, amely önmagában véve nem esne a veszélyes osztályba. Ám, amíg nem végzed el ezt a szelektálást, drágán tárolod a veszélyesnek vélt adatokat egy földi szerveren.

Lépj kapcsolatba velünk!

A felhő jó üzlet, de mégis, mennyibe kerül? Íme a legjobb előfizetési módok, amivel Te is igénybe veheted a Microsoft Azure-t!

Milyen „Service Level Agreement”-tel (SLA) van szükség, tudod-e, hogy milyen költségekkel jár mindez? A beruházás mellett a befektetett munkaórával is tisztában kell lenned, amit egy elhanyagolt rendszer kezelése felemészt.

Az IT-szolgáltatások rendszerében az Azure úgy fogható fel, mint az informatika svájci bicskája: mindenre van használható megoldása és eszköze. Az Azure egyedülálló módon támogatja a hibrid rendszer kialakítását. Ez mind szép és jó – de mennyibe kerül mindez egy szolgáltatónak? Ebben a cikkben ennek jártunk utána!

Hogyan indulj el az Azure szolgáltatásaival?

Mielőtt beleugrasz bármilyen előfizetési módba, fontos meghatároznod, a következő kérdések mentén, hogy hol tartasz az úton az Azure felé:

  • Van már bármilyen kapcsolatod az Azure-ral?
  • Tervezel bármilyen projektet az Azure-ban?
  • Mennyire lesz fontos összetevője az Azure a szolgáltatásaidnak a következő 3 évben?
Demystifying Azure 2

Egy adatközpontban járva először is olyan szolgáltatásokat érdemes kiváltani, amelyek – fizikailag elérhető módon – infrastrukturális szolgáltatásként üzemelnek. Első körben a szolgáltatások digitalizációjával érdemes kezdeni. Sok telephelyi hálózatban a szerver-digitalizáció már megtörténik azáltal, hogy VMware-en, Hyper-V-n virtuális gépeket futtatnak a felhasználók. Innentől csak egy lépés, hogy ezt a technológiát átültesd Azure-ba.

Ha ezt egy telephelyi környezetben tudod üzemeltetni, akkor nem kell tartanod az Azure-tól, mert csak néhány apró dologban tér el a Földön üzemeltett gépekhez képest. Ezeket könnyű megtanulni.

Hálózat és tároló egységek: válassz megfelelő Storage-ot!

A Storage-ot illetően jó hír, hogy kedvező áron lehet igénybe venni az Azure-ban tárolási kapacitást. Ezt kétféleképpen lehet kényelmesen használni. Az egyik, hogy a virtuális gépek Disk-jét is lehet Storage-ként használni. Ekkor minden esetben érdemes megvizsgálni, hogy milyen SLA-val jár a Storage-választás az adott virtuális gép tekintetében. A Disk-től függően már egy single VM (Virtual Machine), azaz egy önmagában lévő, magas rendelkezésre állású technológiát mellőző rendszer esetén is lehet SLA-t biztosítani, ha megfelelően választasz Storage-ot.

Váltsd ki a klasszikus fájlszerver megoldásokat!

Gyakorlatilag szerver nélküli szolgáltatással, Azure Files Storage-el tudod kiváltani a klasszikus fájlszerver alternatívákat. Ezzel virtuális gép nélkül, az Azure-ban egyszerűen és kényelmesen tudsz fájlszervert építeni. Ráadásul az Azure File Sync segítségével megoldható, hogy a telephelyen tárolt- és az Azure-ban kiépített fájlszervert szinkronizáld. Ezáltal az a felhasználód, aki telephelyen dolgozik, a telephelyi fájlszervert használja majd, a felhős felhasználód pedig a felhőben lévőt. E két szerver pedig egymással szinkronizált állapotban van minden esetben. Ez növeli a sebességet, hiszen mindenki a latency-ben hozzá legoptimálisabb tárolót éri majd el.

Hihetetlen magas rendelkezésre állást nyújt a Storage-ban az Azure

Alapvetés, hogy minden adat 3 példányban tárolódik az Microsoft Azure-ban: ez a lokálisan redundáns tárolás. Ám választhatod a georedundáns tárolást is, amikor két egymástól távol eső, de mégis egymás melletti régió adatközpontjában tárolódnak az adatok: ez adott esetben fokozott biztonságot nyújt.

Ha az ügyfelek magasabb SLA-t kérnek, ennek több helyen való biztosítása igen magas költségekkel járhat! Ebben az esetben kiváló választás lehet az Azure. A BLOB Storage-ok tekintetében a Hot, az Archive és a Cool Storage-ok árazása hihetetlenül jó. Egy archív Storage típust választva fillérekért lehet terrabyte-okat tárolni.

A hibrid megoldások alapvető feltétele a biztonság

Egy VPN helyzete igen fontos egy cégnél manapság, amikor muszáj beengedni kívülről felhasználókat, és elengedhetetlen megoldani azt, hogy távolról tudjanak dolgozni. Az Azure szolgáltatások segítségével biztonságosabbá teheted ezt a szolgáltatást is. Az Azure-ban ki tudsz alakítani olyan landing zone-okat, ahova a VPN-es ügyfeleket beengeded, mielőtt a telephelyi hálózathoz hozzáférnének. Komplett DNS-kiszolgálást alkalmazhatsz. A telephelyi és az Azure-os környezetet egy konzisztens rendszerré tudjátok összekötni a VPN segítségével. Bérelt vonali szolgáltatásként az Azure ExpressRoute segítségével összekötheted a telephelyi hálózatot a felhőben futó rendszerrel.

Árazás és egyéb megoldások

Akár már egy egészen kicsi cégnek is releváns szolgáltatást tudunk biztostani. Az Azure Active Directory Premium segítségével NPS (Network Policy Server) szervert tudunk telepíteni a telephelyre. Ez azt jelenti, hogy rajta keresztül egy RADIUS-kiszolgálót nyerünk, amin a WiFi-autentikációtól kezdve a multifunkciós gépeken át a földön megvalósuló RDS Gateway-jel ellátott terminál szerverfarmokig sok extrát tudunk ezáltal használni a telephelyi hálózaton.

A Backup és a Site Recovery a partnerek első belépési pontja a felhőbe

A legegyszerűbb megoldás egy kis cég esetében a Native Azure-ba beépített Backup és Site Recovery szolgáltatás. Ezáltal olyan megbízhatóság-növekedésre és extrákat tudsz nyújtani üzlet-folytonosság tekintetében, ami azonnal értelmessé válik, amikor egy szolgáltatás-kiesés miatt az ügyfél megkeres azzal, hogy valamit szeretne tőled kapni. A Backup és a Site Recovery árazása egyszerű és kényelmes.

A Backup segítségével egy olyan költséghatékony megoldást nyújthatsz ügyfeleidnek, ami az árát tekintve messze optimálisabb, mint a földi telephelyek kiépítése.

Az MFA-val az egész szolgáltatás nagyon könnyen üzemeltethető, és mindezt körbe fogja a security, ami az egész számára egy olyan biztonságot teremt, ami felülmúlja a telephelyit.

Költségoptimalizálás hatékonyan

Az Azure esetében az optimális ár túlskálázás nélkül, a legjobb felhasználói élmény mellett oldható meg. Az automation szolgáltatások segítéségével, a nem használt erőforrások időleges lekapcsolásával, menetközben történő skálázásával is költséget lehet csökkenteni. A lényeg, hogy mindig csak a felhasznált erőforrás álljon rendelkezésre.

Mi az, ami releváns számodra?

Infrastruktúra szolgáltatások esetében a Virtual Machines and Managed Disks (Infrastructure as a Service, IaaS) lehet az, amin érdemes elindulni. A platform szolgáltatásoknál az infrastruktúra szolgáltatásokból felépíthető egy platform szolgáltatás, a Windows Virtual Desktop (Platform as a Service, PaaS). Ez a távmunkában biztonságos módon segít abban, hogy menedzselt gépeken kényelmesen és bárhonnan, bármilyen platformról (Android, IOS, Windows – már dolgozunk a Linux-os megoldásokon is) belépve, például egy tervező rendszerbe, mondjuk Autocad futhasson Windows Virtual Desktop-on, és ehhez ne kelljen nagy értékű gépeket folyamatosan rendelkezésre állva tartani.

A hálózatoknál érdemes elgondolkodni a VPN-en, a Storage oldalon pedig a Backup-ról és a DR-ről, hiszen a Backup is egy Storage-et fogyasztó szolgáltatás, csak az árazásában egyszerűbb. Az, amit meg lehet oldani platform szolgáltatásként vagy szoftver szolgáltatásként (Software as a Service, SaaS), lényegesen optimálisabb árat jelent, mintha mindent infrastruktúra szolgáltatásként szeretnél összerakni.

Először mindenki infrastruktúra szolgáltatással kezdi, és amikor elkezdi optimalizálni a platform és szoftver szolgáltatásokat, akkor kiderül, hogy azok ugyanazt és ugyanazon a színvonalon tudják, csak lényegesen kedvezőbb áron. Általában az infrastruktúra a legdrágább, a platform olcsóbb, a szoftver szolgáltatás pedig a legolcsóbb.

Hogyan juthatsz hozzá az Azure-hoz?

Ahhoz, hogy hozzájuss az Azure-hoz, a Microsoft kétféle alternatívát kínál: míg az egyiket direkt, addig a másikat indirekt Cloud Solution Provider (CSP) – CSP viszonteladó – segítségével veheted meg. Létezik egy harmadik opció is, amely a nagyobb ügyfelek rendelkezésére áll, ez az Enterprise, de a kkv-k számára ez nem opció.

A CSP csatornán keresztül tehát három úton, direkt CSP partnerektől, indirekt CSP Provider-ektől, illetve CSP Reseller-ektől lehetséges a Microsoft Azure beszerzése. A CSP partnerek azok, akik közvetlenül kapcsolatban állnak a Microsofttal. A legtöbb telco ilyen, emellett vannak egyéb CSP partnerei is a gyártónak.

Demystifying Azure 3.

A következő lépés az indirekt CSP partnerség, ahol mi közvetítőként vagyunk jelen. Nagyon sok hozzáadott értéket tud képviselni egy-egy indirekt CSP Reseller, mint a Szerver.Hu csapata. Ha csak azt nézzük, hogy jelenleg Magyarországon egyetlen KKV sem élvez direkt support-ot, akkor kikristályosodik, hogy az indirekt CSP Resellerek-nek jelentős szerepe lehet. Ugyanis gyakorlatilag mi tudjuk feléd közvetíteni azokat a support-okat és vagyunk képesek összefogni azon lehetőségeket, amiket a Microsoft a rendelkezésedre szeretne bocsátani.

Egy hónap a tesztre

Harminc nap áll rendelkezésedre arra, ha szeretnél egy teljesen új Microsoft Azure fiókot indítani. Maximum 10.000 forintért ki tudod próbálni, hogy működik-e az adott elképzelés, és ha működik, az könnyen átfordítható éles környezetté.

Előfizetési típusok és ezek számlázási módja:

1. Compute – Virtuális gépek (Ds, Es, B, NV)

A Compute maga a számítási kapacitás, és efölött van az operációs rendszer díja. Általában arra vagy kíváncsi, hogy mennyi a Compute és mennyi a licenc a teljes virtuális gép árából. Hiszen bizonyos esetekben, amikor az ügyfélnek joga van arra, hogy saját lincencet Azure-ben használjon, akkor van egy opció arra, hogy az árazó oldalon bekattintsd azt, hogy van Azure Hibrid Benefit-ed. A másik lehetőség, hogy Linux-os gépet áraz, amely összeg csak Compute-ot fog tartalmazni. Ám fontos tudni, hogy egy virtuális gépnek Disk-je van, ami efölött külön fizetendő. Itt lehet HDD-t, SSD, prémium SSD-t használni. Arra kell nagyon figyelni, hogy nem biztos, hogy minden egyes feladatra érdemes SSD-t vagy prémium SSD-t használni. Adott esetben 2 darab HDD összefogva egy RAID 0-ban (Redundant Array of Independent Disks) nagyobb teljesítményt érhet el, mégis optimálisabb áron.

2. Storage – Disk-ek

A Storage árazása egyszerű, csupán az elfoglalt adatmennyiségtől függ. Ugyanakkor nem mindegy, milyen Disk-et választasz, hiszen amíg az egyik esetben csak a ténylegesen elfoglalt adatmennyiséget kell fizetned, addig a másik esetben a teljes Disk méretét – attól függetlenül, hogy azon mennyi adatot tárolsz. A Disk-ek teljesítménye is teljesen eltérő lehet. Amikor a számlázásnál a legoptimálisabb megoldást keresed, akkor érdemes vigyázni, mert műszaki problémákba is bele lehet ekkor futni.

Ha például választasz egy számodra Compute-ban optimális virtuális gépet, akkor érdemes megnézni, hogy mekkora a maximális IOPS, (Input/Output Operations Per Second) amit a Disk irányában ki tudsz használni egy B-s vagy egy A-s gépen. Ha leraksz mellé 1 olyan Storage-ot, ami ennek a többszörösét tudja, az teljesen felesleges, hiszen nem fog gyorsabban működni, mint azok a limitációk, amik a gép oldaláról jönnek. Ez fordítva is igaz: akármekkora gépet választasz, egy lassú Storage meg fogja ölni az adatátvitelt.

A Storage-nál a Disk-ek mellett érdemes a Blob-tárolókkal kapcsolatban megnézned azt, hogy ugyan tárolt adatmennyiség kerül kiszámlázásra, ám tekintve, hogy vannak extra költségek, könnyen el tudod kalkulálni magad. A Cool és az Archive Storage-nál nagyon nem mindegy, hogy az abban elmentett, tárolt archív adatot hányszor kell elővenni és milyen gyakran olvasod vissza.

Ugyanis bár maga a tárolás nagyon olcsó, viszont a visszaolvasásra extra költség rakódik, így éles környezetbe már a Hot-ot használd arra, amire való, és ne Cool-ból rakd össze a Hot alá való Disk-eket.

A Cool feleannyiba kerül, mint a Hot, ám még ehhez képest is hihetetlenül olcsó az Archive Storage. Ha nem jól tervezel és gyakran kell hozzányúlni az abban tárolt adathoz, akkor mégis hatalmas költség fog kijönni az alapvetően olcsó megoldás választása esetén is. Az sem mellékes, hogy a Storage függ az SLA-tól, ezért ezt a viszonylatát is érdemes számításba venni.

3. Network – LAN, adatforgalom, VPN

  • vNets, subnets, NSGs
  • Public IP címek
  • VPN Gateways

Amikor egy virtuális gépet felteszel Azure-be, amit utána használni fogsz, és arról folyamatosan adatokat húzol le és töltesz fel, akkor az Azure felől nézve minden feltöltés – tehát ami egy helyi földi gépre Azure-ből érkező letöltés – az fizetős; ami viszont az Azure felől nézve letöltés, tehát tőlünk egy lokális gépről indított feltöltés, az ingyenes.

Például amikor Disaster Recovery Site-ot készítünk, azaz elkezdjük szinkronizálni egy telephelyi gépnek a Disk-jét Azure-be egy ottani Storage-ba, akkor a telephelyről folyamatosan töltődnek fel az adatok és szinkronizálódik a Disk: ennek nincs költsége.

Amikor azonban elindul a tartalék telephelyen a gép, megfordul az áramlás és visszafélé húzol le róla adatokat, annak már van költsége. Ebből egyetlen szolgáltatás kivétel: a Backup, amelynél nem feltöltés és letöltés esetén sem képződik számlázási összeg.

Három zóna a világ

A világot 3 zónára osztja a Microsoft az Azure szempontjából, és míg Európán belül, egy észak és nyugati központ között ingyenes az adatáramlás, addig egy európai és egy amerikai adatközpont között már megjelenik a transfer díj. Ráadásul, ami Észak-Amerikából feltöltés, az Európában letöltés, és fordítva, tehát mindkét irányba keletkezik költség.

A transfer díj 5 GB-ig általában ingyen van, azaz kicsi és egyszerű szolgáltatásokba könnyű ingyenesen is beférni. Utána azonban ésszel kell vele bánni. A Public IP címek, VPN Gateways-ek esetében azt kell végig gondolnod, hogy mi az, ami tökéletesen kiszolgál. Ahogy lépkedsz fel VPN-ekben, egyre nő a sebesség, valamint az, hogy mennyi kliensed lehet. Ezzel párhuzamosan nő a költsége is.

Érdekel, hogyan indulhatok el!

Hogyan válhatsz Microsoft Azure felhasználóvá, és élvezheted az Azure áldásos előnyeit nap mint nap?

Ha a felhőszolgáltatások igénybevételéhez szükséged van egy partnerre, jó helyen jársz! Nálunk néhány lépéssel kapcsolódhatsz az Azure-hoz, amelynek eredményeként kedvezményeket és további előnyöket szerezhetsz magadnak. Érdemes lefoglalnod előre az erőforrásokat, amit a Microsoft kedvezménnyel jutalmaz. Mutatjuk, hogyan!

Foglald le az erőforrásokat és spórolj vele pénzt!

Ez a Microsoft Reserved Instances nevű programjával tehető meg, amivel 20-57%-os megtakarítást érhetsz el a Compute fogyasztásra vonatkozóan. Ez kiszámíthatóvá teszi a költségeket. 12 vagy akár 36 hónapra előre is le tudod foglalni az erőforrásokat, és a Reserved Instances-ekre 10%-os visszatérítés jár jelenleg. A VM méretének módosítása nem jár büntetéssel. Mindössze arra kell csak figyelned, hogy egy újra skálázás esetén újra indul a 12 hónap: nem keletkezik tört év, hanem – minimálisan – 12 hónapra előre újra lefoglalja a rendszer az erőforrásokat.

Bármikor megéri lefoglalni a VM-eket

Ha fel akarod mondani a szerződést, akkor 12%-os büntetést számláz fel a Microsoft. Egyrészt visszatéríti neked a fennmaradó részre eső keretet, és csak 12% az, amit be kell fizetni. A legtöbb esetben még akkor is olcsóbb a Reserved Instances, ha idővel fel kell mondanod és törölnöd kell a VM-et; ezt mindig érdemes kiszámolni, mert gyakorlatilag mindig jobban megéri a Reserved Instances, mint a „Pay-as-you-go” fogyasztás alapú felhasználása az erőforrásoknak. A Reserved Instance-díj akár havi bontásban is fizethető.

Azure Hybrid felhasználás – CSP Software Subscription

A CSP Software Subscription logikája az, hogy a földön, többféle konstrukcióban is igénybe lehet venni a VM-ek Windows szerver-lincenceit. Erre korábban az vonatkozott, hogy ha volt az ügyfélnek egy SA-val rendelkező Windows szerver licence, akkor ez adott neki jogot arra, hogy a felhőben is futtathassa az adott operációs rendszert. A CSP Software Subscription ugyanezt a jogot adja a kezetekbe, és így egy Linux-os VM áráért tudsz futtatni egy Windows szerver OS-szel rendelkező gépet. A CSP Software Subscription-ben alapesetben Server Standard és SQL szerver, illetve RDS licencek érhetők el. A Server Standard licenc teljesen jó a felhőben futó Datacenter előfizetésre is.

A Server Standard szerver licencek 8 magos csomagokban érhetőek el: egy ilyen lincenccel egy 8 magos VM fedhető le. Ha több magra van szükséged, ahhoz venned kell még egy csomagot. Egy hónapban nagyjából 16 dollárra jön ki egy ilyen szerver licenc ára.

Ha vissza akarod vonni a CSP Software Subscription-t, ami alap esetben 1 vagy 3 évig érhető el, az első 60 napban ezt díjmentesen megteheted. Ám utána már nincs lehetőséged visszamondásra.

Azure Hybrid felhasználás és automata skálázás

Igény szerint vertikálisan és horizontálisan tudod skálázni a virtuális gépeket. Ha kevesebb gépre van szükség, akkor a rendszer csökkenti a VM-ek számát, ha többre, akkor pedig növeli. Itt ugyancsak fontos költségmegtakarítási szempont, hogy munkaidőn kívül és hétvégén, akár teljesen le is tudod állítani automatizmusok segítségével a gépeket.

Térj át Azure Virtual Desktop-ra!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a Windows Virtual Desktop jelenleg az egyetlen olyan Windows 10/11 megoldás a piacon, ami Windows 10/11 natív multisessiont tesz lehetővé. Ez egy olyan „Azure only” megoldás, ami más felhőszolgáltatóknál nem elérhető. Ezzel a szolgáltatással a megfelelően méretezett VM beüzemelése esetén Virtual Desktop módon akár több user is csatlakozhat a VM-hez, ami nagyban hozzájárul a költségek optimalizálásához. Ehhez pedig nincs másra szükséged, csak egy egyszerű M365 business premium licencre. A remote app-ok virtualizálása ráadásul rendkívüli versenyelőnyt jelenthet Neked a piacon, hisz a korábban nehezen üzemeltethető szoftverek a virtualizálásnak köszönhetően egyszerűen elérhetővé válnak a böngészőből. A pandémia időszaka megmutatta, mennyire fontosak az egyszerűen igénybevehető skálázható felhő megoldások. Az Azure egy olyan összetett és testreszabható megoldást kínál, amin belül minden vállalkozás megtalálhatja a működéséhez leginkább illő konstrukciót.

Keress bennünket egy ingyenes konzultációért!

Meghallgatjuk, milyen feladatai és IT kihívásaid vannak
és javaslatot adunk az optimális megoldásra.

Tel: 06 (30) 525-2969, Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

separator line

Lépj kapcsolatba velünk!


forrás: kvazar.cloud

Tudjon meg többet arról, hogy az edge computing többek között hogyan csökkentheti a késleltetést, növelheti a teljesítményt és hogy javíthatja az adatbiztonságot.

A modern üzleti élet folyamatosan a számítógépek, alkalmazások és a tárgyak internetének (IoT) eszközei által nagy mennyiségben generált adatokon alapul, így az adatok minden üzleti tranzakció középpontjába kerülnek.

Azzal, hogy egyre több számítástechnikai eszköz fejlődik és kerül a vállalkozásokba, várhatóan egyre nagyobb mennyiségű adat keletkezik, tárolódik és kerül feldolgozásra világszerte. A The Digitization of the World - From Edge to Core (Seagate/IDC) 2025-re vonatkozó globális adatszféra-előrejelzése szerint a globális adattermelés jelentősen tovább fog nőni.

A várhatóan magasra emelkedő adatmennyiséggel együtt általános félelem, hogy a vállalkozások küzdeni fognak azzal, hogyan csökkentsék a késleltetést és a nem hatékony adatfeldolgozást. Itt jön a képbe az edge computing. Az edge computing lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy optimalizálják rendszereiket azáltal, hogy az adatfeldolgozást az adatok keletkezési helyére helyezik át, ahelyett, hogy az adatok feldolgozása és elemzése az adatközpontoktól függne.

Az edge computing számos olyan előnye van, amelyet a vállalkozások kihasználhatnak egy robusztus és hatékony rendszer létrehozásához, és ezek közül néhányat itt fogunk feltárni.

A Covid-19 világszerte jelentős változásokat okozott a munkamodellekben. Napról napra egyre több szervezet alakul át a virtuális folyamatok és a távoli együttműködés révén. A bárhonnan történő munkavégzés képessége most elengedhetetlen, a közeljövőben - illetve már a jelenben - a hibrid munkavégzés az új norma.

Mi az a Windows 365?

A Microsoft elérhetővé tette azokat az eszközöket, amelyekkel a felhő erejét és biztonságát élvezheti és könnyedén használatba veheti a Windows 365 - Cloud PC-t, az új szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy bárhonnan hozzáférjen felhőalapú számítógépéhez. A Windows 365 hatékony, személyre szabott, teljes Windows-élményt nyújt a felhőben, bármilyen eszközön. Az operációs rendszer hátterét a Microsoft felhőbe vitte, beleértve az összes alkalmazást, adatot, beállítást és egy teljesen új, kifejezetten a hibrid világra szabott személyi számítástechnikai kategóriát hoz létre: a Cloud PC-t. A Windows-élmény egységes hozzáférést biztosít a Microsoft 365 alkalmazásaihoz, például a Word, az Excel, a PowerPoint és az Teams alkalmazásokhoz. Ott folytathatja a munkát, ahol legutóbb abbahagyta, mert a Cloud PC állapota változatlan marad, még akkor is, ha eszközt vált. A Windows 365 segítségével könnyedén beállíthatja és méretezheti a Cloud PC-ket az igényeinek megfelelően, és biztonságosan támogathatja a hibrid munkaerőt.

Vigyázat, hosszú cikk! Mert tényleg teljes útmutató. Görgessen lejjebb és talál tartalomjegyzéket - olvassa csak azokat a részeket, melyek tényleg érdekesek Önnek.

Hibrid felhő: bevezetés

Lehet, hogy a vállalkozása már használ valamilyen felhőt, de vajon kihasználja-e az összes lehetőségét?

Ön elvégezte a kutatásokat, komoly üzleti tervet készített, bevezette és ennek eredményeként vállalkozása máris használja a felhő technológiát. De léteznek további előnyök, amelyeket élvezhetne? Több lehetőség a költségek egyszerűsítésére és üzleti versenyképességének növelésére? Ha még nem fedezte fel a hibrid felhő lehetőségeit, akkor a válasz simán lehet, hogy igen.

Amikor a 2000-es évek derekán bevezették a felhőalapú IT-t, megfizethetően kínálva számítási- és tároló kapacitást, az informatika világa végleg megváltozott. Habár az árak az évek során jelentősen csökkentek, a legtöbb vállalat a saját kárán tanulta meg, hogy a publikus felhő mégsem mindig olyan olcsó, mint amilyennek eleinte ígérkezett.

Nem törvényszerű, hogy a felhős megoldások mindig elérik az elvárt költségmegtakarítást!

Valójában a szervezetek gyakran szembesülnek a vártnál jóval magasabb felhőszámlákkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy a publikus felhőbe való költözés hiba. A nyilvános felhő megkérdőjelezhetetlen előnyöket és innovációt nyújt az agilitás, a fogékonyság és a skálázhatóság terén. A hiba akkor alakulhat ki, ha a felhőbe való áttérés tudatos felhőmenedzsment, monitorozás és automatizált karbantartási terv nélkül valósul meg.

Hibrid felhő infrastruktúrák

Hibrid felhő

Gondoljon egy kisebb, vagy közepes méretű mérnöki irodára, grafikai stúdióra, ahol a munkatársak akár vékony klienseken, akár kevésbé erős munkaállomásokon érik el az alkalmazás szerveren futó professzionális szoftvereket. Sokszor közösen dolgoznak ugyanazokon a fájlokon, illetve kép- és modell adatbázisokon, valamint mindezeket távolról, otthonról is el akarják érni. Gondoskodni szeretnének az adatok biztonságáról, de a napi munkában nem szeretnének várakozni a hatalmas fájlok le- és feltöltésére, vagyis nem akarnak mindent felköltöztetni a felhőbe. Ez egy tipikus példa arra, ahol egy hibrid felhős megoldás lehet az optimális IT infrastuktúra.

Másik példa: egy, a nyilvános felhőben üzemeltetett webhely összeköthető egy rendkívül biztonságos adatbázissal, amely a magánfelhőben (vagy helyszíni adatközpontban, on-prem) működik.

Minősítéseink

Online látogatók

Oldalainkat 27 vendég és 0 tag böngészi