Az elmúlt 5 év azt támasztja alá, hogy már nem akarunk mindent a felhőbe költöztetni, inkább ott akarunk fejleszteni, ahol a legtöbb értelme van.
És sokszor a földön, on-premise van értelme. Továbbra is használni akarjuk a felhőt, de szorosan összekötve a földi adatközponttal.
Tehát hibrid felhő.
Az Azure Stack HCI, a Microsoft Hyper-V virtualizációját, valamint Storage Spaces Direct (S2D) és Software Defined Network (SDN) vezérlőket magában foglaló megoldása olyan vállalatokat céloz meg, akiknek a virtualizált Windows- és Linux-, vagy akár Kubernetes applikációkat házon belül (on-premise) szeretnének futtatni, miközben csatlakoznak a Microsofthoz Azure felhőszolgáltatáshoz. Vagyis egy tipikus hibrid felhő környezetet.
Azure Stack HCI előnyök
- Hibrid felhő képességek. Az IT-rendszergazdák mostantól új telepítési varázsló segítségével gyorsan beállíthatnak egy Azure Stack HCI klasztert, és csatlakozhatnak az Azure-hoz, hogy kihasználhassák az alapvető Azure szolgáltatásokat, mint például az Azure Backup, az Azure Security Center és az Azure Monitor.
- Azure Arc integráció. A partnerek az Azure Arc segítségével több klasztert is figyelhetnek, megtekinthetik és természetesen menedzselhetik pl. az Azure Stack HCI-n, így az on-premise környezetben futó virtuális gépeket.
- Stretch klaszterezés. A kiterjesztett klaszterezéssel a különböző lokációkon, telephelyeken, akár különböző városokban üzemelő kiszolgálók ugyanannak a klaszternek a részei. Ez egy fontos új képesség az üzleti folyamatosság és a katasztrófa utáni helyreállítás számára.
- Hiperkonvergens platform. Szimpla, mégis zseniális: minimum 2 szerverrel már hibatűrő, natív hibrid környezet. Természetesen emiatt sokkal olcsóbb lehet, mint egy tradícionális klaszterelt szerver rendszer NAS, DAS, vagy SAN tárolókkal. Lényegesen olcsóbb.
A meglévő IT környezetének modernizálására irányuló erőfeszítései során ne hagyja figyelmen kívül az Azure Stack HCI-t. Ez a hibrid szolgáltatásként nyújtott hiperkonvergens infrastruktúra rendszer kiváló választás, amely nagyvállalati szintet és nagyszerű ár-teljesítmény arányt kínál a megszokott kezelési lehetőségekkel - mi mást is kérhetnénk?
Az Azure Stack HCI támogatja az új natív felhő-alapú, Kubernetes alkalmazásokat is, pont olyan intuitív felhasználói élményt nyújtva, mint a Microsoft Azure-ban elérhető AKS-en.
Az Azure Stack HCI használatáért CPU fizikai magonként kell fizetni havonta egy Azure előfizetésen keresztül. (A hyper-threading használata nem befolyásolja a licencköltséget.) Ez a költség nem tartalmazza az esetleges virtuális gépek licencelését.
Azure Stack HCI hardver
Hogy miért szerettünk bele? Mert már két szerverrel is elindítható, emiatt a kisebb cégeknek és irodáknak, vagyis a KKV-knek is elérhető ez a nagyvállalati technológia.Nem nulláról indulunk. Hadd segítsünk, megtapasztaltuk, hogy milyen munkaterhelésekhez milyen hardver szükséges. Az Intel és a Microsoft hozzáadta az alapvető verifikációt, és a validációt, az előre konfigurált rendszerek biztosan hozzák az elvárt teljesítményt.
- Edge model, BASE konfiguráció – KKV-k számára (SMB), távoli- és fiókirodák (ROBO) és edge környezetek
- Edge model, PLUS konfiguráció - KKV, ROBO és peremkörnyezetekhez. Kihasználja az Intel® Optane™ technológia előnyeit az erősebb munkaterhelések támogatására, mint pl. a Microsoft SQL Server.
- Datacenter model, BASE konfiguráció - Nagyvállalati környezet és enterprise terhelések egy hibrid tároló kialakításban.
- Datacenter model, PLUS konfiguráció - Nagyvállalati környezetek a legnagyobb elvárással - támogatja a legigényesebb kritikus gyártási munkaterheket. Ideális egészségügyi környezetben, ahol az elektronikus egészségügyi adatbázis -szoftverek (EHR) gyors válaszokat igényelnek.
Intel Technology Provider Gold minősítésünk miatt az Intel teljes támogatását élvezzük - már a tervezés fázisában is. Engedje meg, hogy segítsünk!
Keressen bennünket egy ingyenes konzultációért!
Meghallgatjuk, milyen feladatai és IT kihívásai vannak
és javaslatot adunk az optimális megoldásra.Tel: 06 (30) 525-2969, Email:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.